Nászút Erdélybe – William és Kate itt tölti a mézesheteket

Zalánpatakon tölti nászútja egy részét az ifjú hercegi pár. A településen többször megfordult Károly herceg, legutóbb tavaly júniusban, amikor Málnás község önkormányzata – amelynek közigazgatása alá tartozik az egykori üveghuta maradék települése – angol nyelvű színes-képes összeállítást is készített, amellyel sugallni szerette volna, a háromszéki székely-magyarok óhaját: megmenteni ezt a patinás és érdekes múltú települést, amely több mint fél évszázada a pusztulás ösvényére lépett. Károly herceg számára egy avítt épületből rusztikus lakosztályt, vendégházat varázsoltak. A herceg pedig legutolsó látogatása alkalmával újabb régi falusi házat vásárolt.

Az angol herceg nemcsak az erdélyi Rhédey család késői leszármazottja, hanem felmenő ágon egyenes ági rokona a kőröspataki gróf Kálnoky Bálint is, aki a mai Zalánpatak helyén, Egyedmezején alapított üveghutát a XVII. század derekán. A herceg ottjártakor lerótta tiszteletét a közös ős, Rhédey Claudia erdőszentgyörgyi sírjánál. A zalánpataki vendégház homlokfalán három címer látható: ott van az angol királyi család címere, a Rhédey címer és a Kálnokyaké is.

Forrás: sonline – mediatica.ro

_________________Hirdetés______________________________



Reklámok
Kategória: esküvő, hírek, Uncategorized | Címke: , , , , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

William és Kate – királyi esküvő képekben

Megtörtént a sokak által oly nagyon várt szertartás, a hercegi pár immár hivatalosan férj és feleség, a műsor kitűnően sikerült, a résztvevők a közel egymillió kiáltozó, füttyögető, éljenző és zászlólengető szimpatizáns között díszhintükon és gyönyörűséges automobilokon szerencsésen hazajutottak, ahol az események még az este is folytatódnak. Mivel jelenleg nincs még hozzáférhető videó az esküvőről, a tévéközvetítésről készült, nem túl jó minőségű képekkel próbáljuk meg érzékeltetni a hangulatot.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Kategória: esküvő, képgaléria, turisztikai információk, Uncategorized | Címke: , , , , , , | 1 hozzászólás

Királyi esküvő – William és Kate az évszázad álompárja


A szertartásról készült képsorozat itt megtekinthető!: https://vilagutazo.wordpress.com/2011/04/29/william-es-kate-kiralyi-eskuvo-kepekben/

London már több hónapja készül: a világ legdrágább és legszebb esküvői szertartását szervezik Diana nagyfiának és az egyetemen megismert mátkájának.  Egy kis előzetes, hogy ráhangolódjunk az eseményekre:

Kate modern hölgy, az egyetemen ismerkedett meg Vilmossal, évek óta a világ mosolya kíséri figyelemmel Kate és William szerelmét. Ők is mosolyognak a képeken, pillantásuk összekapcsolódik, olyanok, mint a tündérmesék szerelmespárja. Máig is élnek… vagyis örökké… Diana mellett lesz a helyük az emberek szívében, mivel ő a Szívek Királynője akart lenni. William is meglátogatja a kórházakban a beteg gyerekeket, ölbe veszi az árvákat, a legszegényebbeket. Ilyen szerelemről álmodunk mindnyájan. Tanult katona és jólelkű férfi az ideál.

Ez egy klasszikus mese, mégis modern. Az egyik fél a legmagasabb körökből származik, a másik pedig – mint egy Hamupipőke – polgári szülők gyermeke, aki otthonról jó nevelést kapott, tanult ember, egyszerű modern nő, aki maga teremtette meg egzisztenciáját.

A családok
Kate édesanyja, Carole, régebben légikisasszony volt. Apja, Michael pilóta, jelenleg gyerekjátékokkal kereskedik az interneten Bachleburyben. Kate a három leányuk közül a legidősebb, az elegáns Marlborough College-ban végzett Wiltshire-ben, tehetségesnek, népszerűnek tartották.

Kate előzőleg a divatszakmában dolgozott, az egyetemen ismerte meg a herceg, azonnal megszerette, de időt akart adni neki, hogy pontosan megismerje a rá váró nehézségeket. Kate jó tanítványnak bizonyult, kitartott William mellett, és 2005-ben Svájcban Charles herceg jelenlétében egy sítúrán eljegyezték egymást.

William, Anglia leendő királya a Szent András Egyetemen tanult. A házasságról nagyon rossz véleménye volt szülei példája nyomán. Sose gondolta, hogy valaha megnősül. Aztán Kate képét nem tudta kitörölni gondolataiból. Amikor 22 éves korában Kenyába utazott, már vitte magával édesanyja 18 karátos gyémánt-zafír gyűrűjét. Ezzel jegyezte el Kate-t, s ez a legfontosabb esemény Diana halála és Charles esküvője óta az angol királyi családban a világ érdeklődésének középpontjában.

Forrás: HarmoNet, Dobosy I.

Anarchista támadástól tartanak az esküvőn

Szélsőséges anarchisták csaphatnak le William herceg és Kate Middleton április 29-ére tervezett esküvőjére – legalábbis ettől tart a Telegraph című lap szerint a londoni városi rendőrség parancsnoka.

„Szándékosan célozhatják meg” a királyi esküvőt az anarchisták – mondta a Telegraph szerint Bob Broadhurts, a városi rendőrség rendészeti parancsnoka, aki szerint a szélsőségesek elvonhatják a hatóságok figyelmét az esküvőről, illetve az azzal kapcsolatos korábban kidolgozott biztonsági tervről.

A Scotland Yard minden erejét beveti, hogy azonosítani tudja azokat a maszkos szélsőségeseket, akik a hétvégén csaptak össze a rendőrséggel London központi részein. Az akciót eredetileg a kormány megszorító intézkedései ellen szervezték – tette hozzá a lap.

Forrás: HVG

Az esküvő programja

Az esküvő helyszíne a londoni Westminster apátság, az angol-brit monarchia ősi koronázó temploma lesz.

Időpont: 2011.április 28- május 1. (4 nap/3 éjszaka)
Utazás módja: egyénileg
Szállás: 4*-os hotelekben
Ellátás: Reggelivel
Létszám: minimum 2 fő

William és Kate esküvője péntekre esik, így a britek nemcsak a népszerű ifjú trónörökös házasságának, hanem négynapos hosszú hétvégének is örülhetnek, mivel David Cameron brit kormányfő már bejelentette, állja a szavát és munkaszünetté nyilvánítja a királyi frigy napját, május másodika, hétfő pedig eleve munkaszüneti nap. S hogy az időpont történetesen Szent Katalin napra esik, már csak hab az esküvői tortán…
Az útvonalterv szerint a menyasszonyt kocsival viszik az esküvő helyére, a Westminster Abbey-ba. Kate autója London történelmi városrészei, például a Whitehall és a Parlament r előtt fog elhaladni. A közleményben külön említették Kate-et, ami arra utal, hogy William herceg külön útvonalon jut el az apátságba. A herceg útvonala viszont még nem ismert.
A minden bizonnyal fenséges ceremóniára aWestminster apátságban kerül sor; ott, ahol II. Erzsébet esküvője és megkoronázása volt, s ahol Diana hercegnő koporsóját búcsúztatták. És William – sokak elképedésére – azt szeretné, ha élete legboldogabb napján Elton John ugyanott és ugyanazt a dalt énekelné el, mint amit az édesanyja, Diana hercegnő temetésén: a „Candle in the Wind” (éppen a temetésre) átírt változatát…
A Westminster Abbey-ban a Canterbury-i érsek, Rowan Williams adja össze a párt helyi idő szerint délelőtt tízkor, viszont London érseke tartja majd az ünnepi beszédet. A ceremóniát Westminster esperese irányítja. Az esküvői szertartás után az újdonsült házaspár lovas kocsival hajtat a Buckingham palotába, ahol II. Erzsébet magánkihallgatáson fogadja őket.

Forrás: C-Travel.hu

_________________Hirdetés_____________________________

Kategória: ajánló, hírek, Jegyzet, képgaléria, kulturális információk, programajánló, turisztikai információk, Uncategorized | Címke: , , , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Karnevál-videók: visszatekintés a 2011-es karneváli szezonra

Rio de Janeiro. A karneváli forgatag közelről

Egy kis szamba Rióból

Velence: a Galamblány röpte

A velencei karnevál maszkjai és sztárjai

Viareggio karneválja

Barcelonai karnevál 2011

Karnevál Martinique szigetéről

És végül: ízelítő a kölni karneválból

 

Kategória: ajánló, kulturális információk, turisztikai információk, Uncategorized | Címke: , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Tavaszi turisztikai vásárokon mutatkozik be hazánk

Javában zajlik a turisztikai vásári szezon, amelynek során a Magyar Turizmus Zrt. külképviseletei számos eseményen csábítják az utazókat hazánkba. A zágrábi CroTOUR 4. Nemzetközi Turisztikai Vásárral egy időben zajlik Ukrajna legjelentősebb turisztikai kiállítása, az UITT (www.uitt-kiev.com), amelyen az érdeklődők szintén találkozhatnak a magyarországi ajánlatokkal – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel az MT Zrt.
A háromnapos, kijevi rendezvényen idén 55 ország közel 600 kiállító vesz rész, Magyarországot az MT Zrt. mellett nyolc túraszervező, öt szálloda és egy étterem képviseli. A kiállítás ünnepélyes megnyitóján, az ukrán Parlamentet, a kormányt és az Állami Turisztikai Szolgálatot képviselő magas rangú személyekkel együtt, Bayer Mihály magyar nagykövet is részt vett. A magyar nagykövet a megnyitót követően a magyar standot is felkereste. A 60m2-es magyar nemzeti stand nagy népszerűségnek örvend: a látogatók egyhangú véleménye szerint az új, a hazai gazdag egészségturisztikai kínálatot a figyelem középpontjába állító magyar megjelenés igazi újdonságot, frissességet sugároz. A megjelenés sikeréhez a stand attrakciója, a Herendi porcelánfestés is hozzájárul.

A vásárokon való turisztikai megjelenések sora Lengyelországban folytatódik: az MT Zrt. társkiállítókkal közösen három regionális, szakmai-nagyközönségi rendezvényen mutatja be a hazai turisztikai ajánlatokat. Elsőként március 25-27. között Katowicében, a GLOB vásáron, csábítják a lengyel utazókat hazánkba, majd április 1-3. között a lengyel fővárosban, a varsói LATO keretében, végül április 8-10. között a wroclawi MTT kiállításon ismerhetik meg a látogatók a magyarországi turisztikai kínálat széles spektrumát. A lengyel utazók többsége szezon előtt, sokszor az utolsó pillanatban hozza meg döntését, így a kiállításokon való magyar megjelenés hozzájárulhat ahhoz, hogy minél többen válasszák hazánkat üdülési célpontjuknak.

Kategória: ajánló, hírek, turisztikai információk, Uncategorized | Címke: , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Vége a riói karneválnak, győzött a Beija-Flor szambaiskola

Hamvazó-szerdán véget ért az idei ötnapos szambaünnep Rio de Janeiroban. A karnevál vetélkedő szambaiskolái közül a Beija-Flor lett a győztes, immár tizenkettedszer. A győztes szambaiskola székhelye Rió északi, szegények lakta elővárosában, Nilópolisban található. A karneválnak több mint háromnegyed millió látogatója volt. Nemrég kigyulladt egy épület, amelyben jelmezeket és kellékeket tartottak, és az egyik résztvevő csoport teljes felszerelése odaveszett.

Az ünnepséget azonban nem fenyegette veszély, a tűzkárt szenvedett szambaiskola kölcsön-felszerelésben, versenyen kívül vett részt a felvonuláson.

Képek a karnevál szépeiről itt: http://vilag.wordpress.com/2011/03/09/a-rioi-karneval-es-az-o-szepei-fotokkal/

Kategória: hírek, kulturális információk, turisztikai információk, Uncategorized | Címke: , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Új tartalom az Időjárás oldalon: Dávid naptár 2011

A Világutazó Időjárás oldala a 2011-es Dávid naptárra vonatkozó információkkal bővült. Itt lehet rákeresni a népszerűbb időjárás-előrejelző oldalakra: az Időkép felhőképére, 30 napos előrejelzésére, az Ozone Network videós időjárásperceire tévés csinibabák közreműködésével és a MeteoWiew animációs térképeire is.

Kattintson ide! https://vilagutazo.wordpress.com/idojaras/

___________Hirdetés_________________________


Kategória: ajánló, időjárás, Uncategorized | Címke: , , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Cseh Tamás-emlékkoncert

Cseh TamásHét színművész, köztük Udvaros Dorottya, Für Anikó, Tompos Kátya és Kulka János közreműködésével emlékkoncertet rögzítenek Cseh Tamás születésének 68. évfordulója alkalmából szombaton, a Millenárison. Az est műsorát vasárnap este sugározza a Magyar Televízió.

Régi terve valósul meg Bereményi Gézának azzal, hogy szombaton hét színművész előadásában hangzanak fel Cseh Tamással közösen írt szerzeményei. E dalok előadásához színészi teljesítmény szükséges – mondta az InfoRádiónak a rendező, aki maga állította össze az est repertoárját.

A teljes cikk itt olvasható: http://inforadio.hu/hir/kultura/hir-407879

______________Hirdetés____________________

Faliképek gyerekszobába

Mesefigurák a gyermekszoba falára. Kattints a képre!

Kategória: ajánló, hírek, kulturális információk, Uncategorized | Címke: , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Afrika Embere 2010: Ilyés Anna és Földvári György

Az Európa Afrikáért Alapítvány Afrika Embere-díját az idén “az afrikai kultúra magyarországi megismertetéséért folytatott alkotó tevékenységéért” Ilyés Anna keramikus iparművész és Földvári György festőművész kapta. A díjat Szliman ben Ahmed, az alapítvány elnöke adta át Baján, a Duna Wellness Hotelben, a két művész “Együtt” című kiállításának megnyitóján.
A teljes cikk itt található, fotókkal:
http://alfoldielet.wordpress.com/2010/12/19/afrika-embere-2010-ket-alfoldi-muvesz-vehette-at-a-dijat/

_____________Hirdetés_____________________

Kategória: ajánló, hírek, kulturális információk, programajánló, Uncategorized | Címke: , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Emberi jogi világnap a Gödörben

Gödör Klub hagyományszerűen minden évben ünnepli az Emberi Jogi Világnapot, mint az alapítók koncepcióját fémjelző egyik legfontosabb jeles napot. A kultúra eszközén keresztül a Gödör mindennapi működésében is támogatja az esélyegyenlőséget, a sokszínű és befogadó társadalom létrejöttét.

Minden év december 10-éjén beszélgetések és civil szervezetek különböző programjai hívják fel a figyelmet még egyértelműben az emberi jogok védelmére és a diszkrimináció, egyenlőtlenségek elleni küzdelemre.

Az idei rendezvény még a megszokottnál is hangsúlyosabbnak ígérkezik, hiszen az emberjogi aktivizmus egyik élharcosának, az Amnesty Internationalnak ünnepli a születésnapját. Az 1961-ben alakult Amnesty International idén 50 éves; hazai szervezete, a ?80-as években az Amnesty International Human Rights Now! koncertsorozatától felbuzdultan létrejött magyarországi csoport idén 20 éves!

December 10. a roma diszkrimináció ellen, a társadalmi nemek egyenlőségéért, az igazságos és békés együttélésért küzdő szervezet húsz évéről, valamint azokról a napjainkban aktuálisnak számító emberi jogi témákról szólnak, amelyekért az Amnesty más jogvédő civil szervezetekkel (TASZ, NANE, PATENT, Greenpeace, Védegylet Egyesület, ZARE, Humana) karöltve nap mint nap keményen küzd.

Az esti órákban a terep az ünneplésé, az emberjogi küzdelmet és az Amnestyt támogató Nemjuci, a Heaven Street Seven és a Supernem mindent meg fog tenni az ünnepi hangulatért.

Forrás: Port.hu

Kategória: ajánló, hírek, programajánló, turisztikai információk, Uncategorized | Megjegyzés hozzáfűzése